Gyerekkorom óta operatőr szerettem volna lenni – nem csak nézni a világot, hanem megmutatni másoknak is, úgy, ahogy én látom.
Elvégeztem egy televíziós iskolát operatőr szakon, és nagyon fiatalon már híradós operatőrként dolgoztam. Az évek során a legtöbb hazai kereskedelmi televíziónál megfordultam, ahol megtanultam gyorsan gondolkodni, pontosan dolgozni, és minden helyzetből kihozni a legjobb pillanatokat.
Később saját stábot alakítottam ki – mindig az adott projekthez igazítva a csapat létszámát és összetételét. Bejártuk az országot és Európát: esküvőket, reklámfilmeket, rendezvényeket forgattunk, különböző stílusban, különböző célokra, de mindig ugyanazzal a szemlélettel: valódi pillanatokat, valódi hangulatot megörökítve.
Időközben a fotózás is szerves része lett a munkámnak, számos fotós projektet valósítottam meg. Emellett folyamatosan képeztem magam: közösségi platformok üzemeltetése, tartalomgyártás, AI-alapú fotók és videók, új technológiák – számomra fontos, hogy lépést tartsak a világgal.
Amit igazán szeretek, azok az igazán kreatív, egyedi projektek. Amikor nem sablonokban gondolkodunk, hanem közösen hozunk létre valami olyat, ami megkülönböztet, ami történetet mesél, és ami maradandó.